holdálom

Felkészülés a próbára

  Ott ültem a kard előtt és csak az járt a fejemben, hogy most meghalok. Nem tudom, hogy működik mások feje, de nekem sose volt nehéz kiürítenem az elmémet. Nem értettem, hogy mi nehézség van a meditációban. Olyan az elmém, mint Hiram szen az akváriumban. Tudjátok, mire gondolok? Hiram szen ül az akvárium közepén, mondja a magáét, néha meg elúszik előtte egy halraj. Nos, nekem is van egy Hiram szenem a fejemben és az akkor halálra volt rémülve. Nem voltam biztos benne, hogy felkészültem-e a próbára és még kósza gondolatok se jöttek, mint valami halrajok, hogy beléjük kapaszkodva eltereltem volna a figyelmemet egy pillanatra. Aztán összeszedtem magam és belső énem megvonta a vállát, hogy a szenek biztos tudják, mit csinálnak. Hinni akartam ebben, tehát képes voltam lehiggadni. Elkezdtem az öngyilkosságon gondolkodni. Először a japánok rituális öngyilkosságai jutottak eszembe és az erkölcs, ami szükségessé tette az ilyesfajta bűnhődést.Aztán eszembe jutott, hogy az európaiaknak milyen furcsa volt ez, mikor szembe kerültek a japán szokásokkal, pedig egy-egy selyemzsinór, méregpohár arrafelé is előfordult a történelem során. Néztem a kardot és most már el tudtam gondolkodni rajta, hogy is hajtsam végre a próbát. Mint a japánok, vágjam fel a hasam? Ezt nem tartottam szerencsésnek, hiszen én nem bűnhődök. Vacan szen jutott eszembe és az, amit a próbáról mondott. Hogy milyen jellegzetes és milyen sokat elárul a tanulóról a seb mérete, elhelyezkedése. Bűnös, ártatlan, ilyenek. Én nem éreztem magam bűnösnek, bár voltak csínjeim nekem is. Egyet viszont tudtam, mert azt mindenkinek jó alaposan a fejébe verték. Hogy ez a próba egy áldozat az istennőnek. Emberáldozat, halál nélkül. Ahogy belső énem eljutott idáig, már tudtam, hogy mit fogok tenni.

Megfogtam a kardot és szíven döftem magam.